2009. március 29.

Szülinapi vendégségben :)











Ma voltam a kis barátnőmnél vendégségben.
Nagyon jól éreztem magam, igaz jól szét is pakoltam. :) Nem bírtam megállni öt percre.... Azt mondták nagyon jó kisfiú vagyok, igaz máshol tényleg feltűnően jól viselkedek, azt leszámítva, hogy mindenre kíváncsi vagyok. :)
Megpuszilgattam Domi babáit, a kutyust elüldöztem, meg aztán Domikának is sikerült puszit adni, még meg is ölelt engem. :)
Vittem neki ajándékot is. Egy nagyon szép nadrágot, édességet, meg egy pulcsikát. Pont a mérete is, úgyhogy anya ügyes volt. :) Nem nézte el.... :)
Együtt, és egyetértésben kipakoltuk a játékait, szétszórtunk mindent, szóval jól elvoltunk.
Ettem tortát, sütit és nápolyit is, Domika nagyon illedelmesen megkínált, én pedig el is fogadtam. Jó sokáig elvoltunk, mert utána mentünk át apa mamiékhoz, ahol Molly kutyus megsimította az arcom, ami kicsit meglátszik. De annyi baj legyen. Én sem vettem fel....utána már üveggel dobáltam. :) Szegény kicsit fél tőlem...enyhén terrorizálom. :)
Aztán hazajöttünk, anya épp le akart evés után tenni aludni, amikor is kopogtak. Hát apa apukája volt az, és a barátnője.
Az alvásnak annyi lett....még egy órát bírtam, aztán egyszer csak elkezdtem sírni. Senki sem tudta miért.....csak anya..... :)
Már vitt is be aludni. Tudta, hogy már össze esek annyira álmos vagyok. Odabújtam hozzá és nem telt bele fél perc már aludtam is. Mostmár lassan két órája húzom a lóbőrt. :)
Este is biztos fogok aludni, mert valahogy akkor tudom, hogy muszáj....délután néha megengedem magamnak, hogy nem fekszem le, mert akkor tudom, hogy csak ha szükségét érzem akkor kell csicsikálnom, ha nem vagyok fáradt, akkor nem erőltetik mamiék.
De este ha leoltják a villanyt, egy negyed óra sötétben viháncolás után már el szoktam aludni magamtól. Csak a lábam kell simogatnia apáéknak. :)
Jövő héten végre semmi dolgunk nem lesz, így mostmár ha esik ha fúj megyünk állatkertbe, és meghívtam Domi barátosném is, meg anyukáját. :) Biztos jó lesz!!!
Már nagyon várjuk. :)
Most pár kép, meg majd még teszünk fel, kaptam egy csini farmerkabátot, meg nacit, meg egy tavaszi szandit, azt is majd megmutatom, de először jöjjenek a party fotók :)




2009. március 26.

Rövidke bejegyzés

13 fogú lettem! :) Kibújt a bal oldalon felül az első rágó fogam :)
Ja és ma különösen rossz vagyok >)

2009. március 24.

Paraszt vacsora :)

Hát igen... tegnap kis barátaim szalonnát ettem vöröshagymával, meg kenyérrel.
Egy anya adagot be is faltam, és elloptam a fél hagymát, nyalogattam és mondtam közben, hogy:
Hmmmm... még a fejem is hátradobtam közben mint a nagyok, hogy még jobban mutassam mennyire ízlik. :)
Amikor iszok akkor is ezt szoktam csinálni. Anya mindig ivott előttem, ha én nem akartam, és mindig mondta, hogy hmmmmm... én meg eltanultam tőle, úgyhogy ami mostanában ízlik, mindenre ezt csinálom. :)
Este majd videót is tesz fel róla, tegnap fel is vette. :)
Eddig tudták, hogy a savanyúságokat imádom majszolni, de erre nem is gondoltak. Múltkor megettem egy gerezd fokhagymát is, még az ujjam is nyalogattam utána...anyát meg leverte a víz, hogy tuti ordítás lesz amikor majd elkezd csípni. De nem...csak tátogtam kicsit, aztán ahogy a családra néztem, akik ledermedve várták a végeredményt, elkezdtem nevetni, meg bohóckodni. :)
Szóval igen.... mondhatni mára már mindenevő lettem. Imádom a disznósajtot és a tepertőkrémet is. Szóval a hazai az igazi nekem is. :)
Amúgy minden okés velem, hétvégén megyek buliba! :) Megkaptam életem első meghívását a kisbarátnőm szülinapi partijára. :) Tök jó.... :) Nem lehet elég korán kezdeni, ugye? :)
Persze még anyáék is jönnek, de majd 10 év múlva....akkor maradhatnak otthon...én addigra nagyfiú leszek már! :)Egyenlőre ennyi... még jelentkezem.
De ha minden igaz, és az idő engedi, akkor szombaton megyünk Pestre vásárolni nekem, meg utána bemegyünk az állatkertbe meg a vidámparkba. Talán szebb lesz, mint az itteni. Meg talán már oda is érünk! CSAK NE ESSEN :)

2009. március 22.

Fürdéshez készülődve...

Megmosom a fülem ha kéri anya... :)

Itt is! :)
Mostmár nagyon ügyes vagyok, a lábam is meg tudom mosni, anya mindig mondja hogy sika mika, és akkor sikálom kezem, lábam, a fogkefével a fogam.... :) ÉÉÉSss mostmár a fülecském is... :)
Pár új vidi is van a listában:
Sikítozok :)
Kis tigrisem :)
Bubus szórakoztatja a családot (EZ ANYA KEDVENCE)
Zokni Marci :)
Bili Marci :)
Egyenlőre ennyi.



2009. március 21.

Elmúlt néhány nap

Félig ruhában... :)

Éppen meglépek apa elől...


Anya is a sátramban...mit képzel???

A Körös hegyi híd...



Anyáék hóvihara... :)




Mostanában elég zsúfolt volt a napunk....pontosabban inkább anyának, én apa mamiéknál tengettem kis életem egy egész napig csütörtökön. Anyáék felkerekedtek Barcsra. Először elment anya Tatabányára a testvéréhez, én addig még mamival maradtam itthon, kicsit lustiztunk még, meg reggeliztem. Mire anya megfordult már pompában tündököltem, összecsomagolva a cuccaimmal vártam, hogy induljunk apa mamiékhoz. Már nagyon vártak, Sanyi papa lent volt már, én ugrottam is a nyakába, és alig búcsúzkodva mentem az utamra.
Anyáék pedig végre elindultak. Még a virágoshoz beugrottak a koszorúért, és utána siettek, hiszen nem közel van Barcs...menet közben elkapta őket egy hatalmas hóvihar, így cirka 3 óra alatt, de leértek épségben. A temetés szörnyű volt, nem is beszélünk róla...
Így, hogy már anya is anya lett.....hááát....sokkal jobban átérzi milyen valakit elveszíteni... végig sírt, s azóta nem is beszél róla senkinek. Úgy tesz mintha minden rendben lenne...pedig nem. Semmi sincs rendben...látom ám én rajta...
De a lényeg, hogy én végig égetnivalóan rossz voltam, és imádtak, és csavarogtam, meg zsiványkodtam... szóval velem minden a legeslegnagyobb rendben van. :)
Anyának nagyon hiányoztam, alig várta hogy újra lássa, az ő kis Bubusával semmi gond.
Itthon én már aludtam mikor megjött, így gyorsan elvitte haza a testvérét, és mire felébredtem haza is ért.
Vacsoráztam, és utána már együtt, összebújva aludtunk tovább.

Pénteken semmi érdemleges sem történt.

Ma pedig úgy volt hogy megint elindulunk az állatkertbe, de mint a múltkori ez is meghíúsult a csúnya felhős idő miatt. Na nem baj...annyi kultúrjegyünk van, hogy egy évig ingyen járunk az állatkertbe, úgyhogy nem maradok le semmiről... :):):)
Szóval mivel megint fújtak Veszprémnek, így felkerekedtünk a mamiékhoz. Vele átmentünk a dédihez, utána kimentünk Inotára, ott van a maminak egy disco-ja, és épp készülődtek az esti bulira. Így soron kívül láthattuk, hogy hogy is készül egy ilyen buli...zenét is hallgattam, fel is tekerték fullra a hangerőt és én ahelyett hogy megijedtem volna elkezdtem riszálni a seggem. :)
Természetesen mindenki teljesen elolvadt tőlem. :)
Nem csoda...kész férfi vagyok már. Pohárból ittam a Fantát is... :)
Volt ott csocsóasztal is, azt is kipróbáltam, én voltam a kapus. :) Nagyon tetszett, alig akartam elmenni onnan. Aztán kergetőztünk anyával, pontosabban már más a felállás, mert mostmár én kergetem őt... :)
Utána még lementünk apa apukájához, de nem volt otthon, így hazafelé vettük az irányt.
Itthon ettem egy hatalmas tányér (felnőtt adag!!!) rakott krumplit, és képzeljétek el ÉN KANALAZTAM A SZÁMBA AZ ENNIVALÓT, ÉS SIKERÜLT IS!!! Anya nagyon büszke volt rám. De ami a mai napon teljes tényként könyvelhető ezek után, hogy én tényleg bal kezes leszek. Mindent azzal csinálok. :)
De nem baj, amivel jól esik...az a lényeg, hogy menjen minden vele...még a falfirka is... :)
Mostanában egyre többen dícsérnek meg... mindenki mondja, hogy nagyon életrevaló, barátságos és bátor kisgyerek vagyok.
Hát igen...mami nagyon jól nevel...és anya is abban a kis időben amit velem tölthet. Hiszen tudjátok, neki muszáj dolgoznia. De mindig azt mondja, hogy olyan jól nevel a mami, hogy örül neki, hogy így alakult, lehet ő nem csinálná ilyen jól. Tudja, hogy belőle is jó ember lett, és belőlem is az lesz, csak mindig mondja, hogy én okosabb leszek, meg ügyesebb, és hogy azért kell dolgoznia, hogy ne apa szakadjon meg egyedül, és hogy legyen lakásom mire nagy leszek. Azért dolgoznak, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben. És ez így is van.
Igaz, hogy anya szerint ő majd az a szülő lesz, aki mindig az igazgatói előtt áll, várva, hogy megint mit csinált Marci, és hogy megint kit vert meg, de nem bánja, mert ő is ilyen volt, de mellette kitűnő tanuló, azért mindennek van jó oldala is, legalább nem az lesz a becenevem, hogy bőgő masina. :)
Az is tuti, hogy mindig a másik irányba akarok majd menni, de hát van lábuk, majd szaladnak utánam.
Ma sikerült felvenni hogy mekkora zsivány vagyok, hogy hogy járom a kacsatáncot, meg hogyan fenyegetőzök, nemsokára felrakja anya. :)
Most pár kép rólam.
Majd még jelentkezem, de most megyek aludni! :)

2009. március 16.


"Ezek a blogok szerfelett bájosak,
a blog íróknak az a céljuk,

hogy barátok és barátságosak legyenek.

Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik,

a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger.

Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket.

Válassz nyolc embert."

Köszönjük szépen Zsófi anyukájának, hogy ránk is gondolt!
Mi is mindenkinek szeretnénk adományozni ezen díjat, akiket olvasunk, ha már megkapták akkor is! És azoknak is akik olvasnak bennünket!
Mégegyszer köszönjük!!!

2009. március 15.

És a képek az ajándékaimról :)
















2009. március 14.

Hétvégi kirándulás

Képzeljétek nem is meséltem, voltam apa mamiéknál!!!
Nagyon jól éreztem magam, csavarogtam velük, voltam a munkahelyükön, az irodában, a dédiéknél....nem is aludtam délutánig... :) Itthon aztán bevágtam egy cumisüveg tejet és ki is ütöttem magam 3 óra hosszára... :)
De azt hiszem megismételjük majd, mert tényleg jól éreztem magam... :D

Tegnap meg átmentünk keresztanyuhoz, mert kórházban volt és meglátogattuk.

Képzeljétek ott Tbányán annyi ember van! :)
Elmentem anyával cipőt venni nekem, mert már rég szeretett volna vmi frankó kis sport cipőt.
Találtunk is a plázában egy Nike cipellőt, ami talán tartósabb mint a többi, és ráadásul nagyon jól ki van alakítva a talpa....mami mindig mondja, hogy inkább drágább legyen, de a lábamra figyeljenek oda, mert nem jó a lúdtalpasság... :)
Szóval sikerült.....választottunk.
Aztán elmentünk még az Intersparba, ahol azért csurrant-cseppent valami nekem is, kaptam egy új műanyag kisszéket, ami majd a kertbe jó lesz....:D
Aztán kaptam még body-kat, meg pólókat, meg egy óriás csákós fürdőlepedőt....tök jól néz ki! :)
Szóval jó volt....
Anya már kezd megnyugodni kicsit a rossz hírek miatt, bár még nem tudja mikor kell mennie.
Kerianyu jobban van, maminak az új gyógyszer használ a fájós lábára, szóval aránylag mindenkivel minden oké.
Csak azt bánom, hogy keriapuhoz nem tudtunk kimenni, pedig szerettünk volna, de hát kerianyunak kellett segíteni főzni, meg minden, hogy tudjon nyugodtan pihengetni.
Nem szabad emelnie sem, de nem bírta ki, hogy ne vegyen fel!
Hazafele meg képzeljétek annyi hóvirágot láttunk! Fehér volt az erdő alja! Gyönyörű volt...legalábbis anya azt mondta, mert én végigszunyáltam az egész utat. :)
Itthon mamira maradtam, mert anyáék elmentek Balatonfüredre csavarogni, aztán meg még itthon is kicsit, apamamihoz kimentek, bár anyának ez volt az első kikapcsolódása apával, amióta én vagyok, és nem is bírta sokáig..... 10-kor már itthon voltak! :):D
Ma pedig megyünk az állatkertbe!!!!!
Majd még jelentkezem!!!!

















2009. március 13.

Rossz hír... :,(


Anya mostanában sok hozzátartozóját elveszítette sajnos. Keresztapukáját, nagypapáját, annak a testvérét, mind mind anyai ágról... már mama is teljesen ki volt.
Kezdtünk megnyugodni, de sajnos ma kapta anya a hírt, hogy unokatestvére, aki még nála is fiatalabb, szerdán virradóra meghalt autóbalesetben. :'(
Jövő héten lesz a temetés, még nem tudják mi okozta a balesetet. Sajnos semmi konkrétum nincsen. Úgyhogy egy hosszú és fájdalmas út áll előttünk jövő héten, megyünk Barcsra a temetésre...
Most nem is tud anya többet írni, egyszerűen felfogni sem tudta még az egészet....nem lehet...
Németh Kareszért égjen ez a gyertya. Emlékezetünkben mindig élni fog.

2009. március 10.

Oltás(ok) :S

Igen, ma voltunk tanácsadáson....
Hát ne tudjátok meg...kész terror.... én meg kis terrorista vagyok!
A rendelőben nagyon zsivány voltam, kiabáltam mindenkinek, odaosontam a kisgyerekekhez, hátba vágtam őket, aztán nevettem rajtuk zsiványan, hogy meglepődtek....utána meg amikor anya el akart kapni elszaladtam. :)
Kettő másodpercig nem ültem meg a fenekemen.
A hatodik voltam, szóval mire bekerültünk rendesen lerendeztem mindenkit... :D
Aztán amikor az ötödik bement, anya levetkőztetett body-ra, nah....akkor aztán beindult az élet. Nem tudom mondtam e már, hogy imádok meztelenkedni, úgyhogy egyből elkezdtem tapicskolni a lábikómmal a pelenkázón, sikongattam, meg ugráltam.... :) Mindenki megjegyezte, hogy nagyon életrevaló vagyok, és hogy anyának biztosan fel kell otthon kötnie a nadrágját.... igen...fel kell.... :)
Na de amikor bementünk....anya le akart tenni a pelenkázóra.....ne tudjátok meg....azt a cirkuszt!!!
Elkezdtem sírni, de nagyon, még a szemem is eltakartam, meg amikor anya szólt, akkor befogtam a fülem... :) Csak bújtam hozzá, és amikor felvett akkor ráborultam a vállára, teljesen el voltam anyátlanodva és csak szipogtam....pedig akkor még hozzám sem értek!!!
Nagy nehezen megmért a védőnéni, de úgy, hogy elvett anyától, mert ha anya a láthatáron volt már nyújtózkodtam is, hogy vegyen fel...így elmarkolt a néni anyutól és úgy mért meg...azt mondta, hogy ő ilyet még nem látott, ha tudtam volna megöltem volna a nézésemmel... :) Aztán már ugrottam is anya kezei közé.
Doktornéninek sikerült 5 cm-re eltolnia anyától, de én még kapaszkodtam a nyakába, aztán nagynehezen azon a kis résen hozzáfért a mellkasomhoz és meg tudta hallgatni a szivecském. Utána nagy nehezen belenézett a számba, de végig anya kezében voltam, hogy ne legyen sírás. :)
Mondta, hogy már a 12. fogam hegye is kint van, és sajnos még mindig jönnek a mellette lévők, nagyon be van duzzadva az inyem. Ezek már rágó fogak, lehet hogy kicsit jobban megvisel majd mint az előzőek.
Nah aztán jött a nagy hír! Nem ám csak a 15 hós oltást kapja a Marcika, hanem a Pneumo-t is. Az elsőt, mert bizony az két oltásból áll.
Anya meghallotta, és mondta, hogy lassan nem csak én sírok hanem ő is. :)
Aztán leültetett a pelenkázóra, de ott maradt, ölelt engem, én meg őt, és a védőnéni lefogta a kezem, mert ezt az oltást már vállba kaptam. Láttam végig mit művelnek, megint elővettem a duzzogós nézésem, és doktornéni is megjegyezte, hogy nagyon csúnyán tudok nézni... de mindezek ellenére nagyon aranyos vagyok! :)

Utána amikor kicsit megnyugodtam, át kellett menni a nagy rendelőbe, ott lefektettek az ágyra, mert a pelenkázón már nem férek el, anya megfogta a kezem, a védőnéni a lábam, és a doktornéni már szúrt is! :) Kicsit sírtam, de aztán már nem is fájt, inkább csak nézelődtem, hogy mi jöhet még!!!! :):):)
Doktornéni mondta, hogy nem vagyok vastag kissrác, de annyira kötött és kemény az izmom, hogy ritkán lát ilyen erős kissrácot. Alig bírta beszúrni a tűt amikor megfeszítettem a lábam. Azt mondta, hogy le a kalappal, mert lehet hogy nem vagyok duci, de biztos, hogy a nálam kétszer akkorákat simán leverem.
Anya meg is jegyezte, hogy ne is mondjon ilyent, mert a kisgyerekeket mostanában amúgy is terrorizálom. Nem tudok szépen játszani... :)
Talán annyi a vigasz, hogy mindenki mondogatja, hogy az ilyen eleven gyerek az igazi gyerek! Szóval anya: Ne legyél elkeseredve emiatt sose! :)
Hazafelé beájultam a kocsiban, anya utána tűzött dolgozni, szóval most én pihenek, ő meg melózik. Mamika meg vigyáz rám és nézi hogy ne legyek lázas.
Papika meg a felügyelet...a babysitter :)
Most ő sincs túl jól, úgyhogy egymásra vigyázunk. De ő a szivem csücske, imádom, úgyhogy szivesen vigyázok az én kis papikámra. Mindig vele is alszom el délelőtt. :) Mamika nem is kell hozzá.
Még azt is megtanultam hogyan megy, ugye mert ő biceg és ha anya mondja, hogy mutassam meg hogy megy a papa, akkor én is elkezdek úgy totyogni ahogy ő... apa el sem hitte , hogy ilyent is tudok, azóta mindig kéri, hogy mutassam meg neki, annyira tetszik... :)

nah egyenlőre ennyi, majd jelentkezem még!!!

2009. március 7.

Mostanság... :)












Mostanában nagyon sok minden történt velem. :)
Szerencsére csak az orrom folyik, ez az egy rossz dolog van. De megoldom én azt is, mert néha néha tüsszentek egyet és akkor már hipp-hopp nincs is eldugulva az orrom. :)
Igen....amit még megjegyeznék: Anya nem panaszkodhat...én egy igazi kissrác vagyok, és leszek :)
Értem ezalatt, hogy azt csinálok amit ÉN akarok, akkor amikor ÉN akarom, ott ahol ÉN akarom és természetesen ha nem engedik akkor elmagyarázom nekik, hogy rosszal húztak ujjat. :)
Már tíz fogam van, szóval prímán tudok nyomatékot adni a véleményemnek. Meg többnyire nyomot is hagy.....
Tudok frankón csípni, meg rúgni, ha kell ÖKÖLLEL boxolni, no meg persze sikítani ahogy csak bírok. :)
Aztán ahogy mama mondaná, meglátszik hogy kissrác vagyok, nem kiscsaj, és hogy miért?
Hát mert egy percre sem tud szem elől téveszteni, vagyis tud ne nem szabad, mert hol a konyhaasztalról szed le, hol a székről, hol a szekrényből vés ki, na meg persze néha még a fürdőt és a wc-t is megtámadom, mert amilyen szemfüles vagyok egyből észre veszem ha valamilyen ajtó nyitva marad véletlenül és én már ott is termek. :)
A mosógépet és a laptopot, a tévét és a dvd-t rendszeresen ki be kapcsolgatom, anya nem is érti, hogy a sok gomb közül honnan tudom, hogy melyik az erre szolgáló.
A hifin a cd és kazetta részt ki be nyitom-csukom. A mikrót folyton eltekerem olvasztásra, vagy bekapcsolom rajta a grillt, mert ugye a szék mozog, nincs MÉG lecsavarozva, így oda tolom ahová csak ÉN akarom, és már fent is vagyok ha kell a hűtő tetején.
Egyik nap itt volt egy kisbarátom, hát.....mit ne mondjak, nekem szimpi volt, csak nem akart velem játszani, ezért ráüvöltöttem, meg hozzádobtam a labdát. Utána meg mint a mézesmadzagot elhúztam a kukómat az orra előtt és mire bekapta volna a számba kanyarintottam és kinevettem. Anya azt mondta genya vagyok... :) nem is tudom. Hisz itt én vagyok az ÚR!
Apát rendszeresen felébresztem éjjel, de nem ám puszikával....meggyomrozom, ráülök a hasára, és adok neki kettőt, hogy térjen már magához. Aztán nevetgélek, meg gyipacizok....mert ugye éjjel sem mondhatni hogy fáradt lennék, inkább csak azért alszok mert muszáj... :)
Aztán cirka egy két óra pizsamaparti után kidőlök de olyan szinten, csukott szemmel hullok az ágyba elernyedve, mert kifulladásig hülyülök.
A szekrényeket, már szinte csak dísznek tarjuk, mert mami mindent bekötött, lassan már nem meri kinyitni mert én villámgyorsan ott termek és kipakolom a fedőket...azok a kedvenceim.
A fürdés...hát igen...az is szép mutatvány...én inkább szoba úsztatásnak hívnám. Na meg a ruháim amit anya levett rólam mindig belevágom, ha esetleg az utsó pillanatban elkapja, kinevetem és mire észbe kap már egy másikat már bele is hajítok a vízbe.....de ezzel még nincs vége...ki is veszem.... gondolhatjátok... úszik minden... :)
A törölközés meg egy vicc.... én szaladok, anya utánam a törölközővel, a többiek meg nevetnek....
Jajj a leglényegesebb, már teljesen kint van a 9 és tizedik fogam teteje, de felül már jön is a 11-12. Szóval a nyálam is ömlik...lassan slagon eresztik le muterék.
Kedden meg oltás, bár nem tudja anya vihet e, hisz kicsit náthás vagyok.
Na azt a hisztit....múltkor is a doktornéni meg akart szeretni én meg eltoltam magamtól, kis híja hogy nem kapott egyet..... :)
Szóval kezdek okosan hisztis lenni... :)
Nekem jó hír, hogy már nem tudnak átvágni, anyáéknak rossz.
Jajj majdnem elfelejtettem a kedvenc szórakozásom.... a kulcsot mindig az ajtóba akarom rakni, meg a porszívó dugóját dugdosom a konnektorba...szóval nem kicsit terrorizálom anyut.... :)
Az hogy a szobában minden tetejére felmászok már nem elrettentő, nem is fél, mert már tudja, hogy nagyon okosan tudom hol kell és hol nem kell kapaszkodni.
Mostanában kopp nem volt, de mindennek eljön az ideje. :)
Ja, hát meg az új szokásaim még:
lábujjhegyen meg a sarkamon járok felváltva, tisztára mint egy kis balerina, na meg utánozom hogy mennek az öregek, behajlítom a térdem és totyogok meg még billegek is hozzá.
jajj meg nagyon szeretek zenét hallgatni fülhallgatóval... :) Meg cumizom a hüvelyk ujjam...
Szóval qrva rossz vagyok.... :):):)
Néha anya úgy kel fel reggel mintha kicsavarták volna, olyan gyűrötten, de azt mondta annyira nagyon szeret, és olyan aranyosan vagyok zsivány, hogy nem tudna rám sosem haragudni...az esti altatásnál is mindig együtt nevetünk a sötétben, csak apa idegei vannak tőle kicsit ki... :D De azon is csak nevetünk :)
Na majd még jelentkezem, csak anyának készítettem egy ebéd utáni csomagot a pelusba :)

ÚJ VIDEO: Zenét hallgatok....


2009. március 4.

Boldog 15. hófordulót kicsim! ( majd a képek beszélnek)
















2009. március 2.

Tatabánya, Tarján




igen...végre kicsit csavarogtunk.
Először elmentünk a keresztanyuhoz Tatabányára. Nagyon jól éreztem magam és villantottam is. :)
Fecóval kezet fogtam mikor odaértünk, kerianyunak pedig adtam puszit. :) Egy igazi úr módjára... :)
Na aztán beindult az élet. Először a kígyók terráriumának üvegét ütöttem ököllel, aztán meg a számítógépet paskoltam, meg a füllhallgató tetszett nagyon, az otthonit már ha megkaparintom, akkor mindig beleteszem a fülembe. :)
Aztán az asztal tetején is jártam, mivel mostanában otthon is az a kedvenc helyem, csak a baj az, bár nekem nem, hogy a mikrót, meg a hifit mindig elnyomkodom. :)
Adtam egy csomagot is kerianyunak, jól bekakiltam, de ő rutinos volt, behozta a kukát, hogy anya beledobja a batyut. :) Jót nevettünk rajta, aranyos volt... :) Ahogy ott állt a kukával a szoba közepén.... :D

Aztán délután még átmentünk Tarjánba is keresztapuhoz. Már nagyon vártak, ettem tiramisut, nagyon ízlett, ANYÁNAK IS! :), meg utána huncutkodtam. Csapkodtam az ajtót, ki akartam csukni a szobából mindenkit, utána meg a szék tetején ácsorogtam, meg a könyveket pakoltam, egy vázát majdnem összetörtem, mert az alatta lévő terítő annyira megtetszett, hogy meg akartam szerezni magamnak. Megnéztem az udvaron a kutyust is, bár őt nem simogathattam meg, mert nem barátságos....nem is értem... :)
Volt egy kis hiszti is, mert ugye anélkül nem élet az élet, de nem tartott sokáig, mert anya nem volt vevő rá. :)
Na aztán előkerült az ajándékom. Képzeljétek el, kaptam egy pacit, amit tudok vinni mint egy táskát, RÁADÁSUL világít a szeménél, igazából egy elemlámpa, de ha megnyomom a gombot, akkor még nyerít is. :) Nagyon tetszik. Otthon is mindig hurcolom magammal, este meg mindig szórakozok vele, mert tetszik ahogy össze vissza világít. :)
Odafelé végig nézelődtem a kocsiban, nagyon frankó hogy ezeket a babaüléseket már előrenézősnek találták ki.... igen... hisz mindent látni szeretnék!
Visszafelé viszont elaludtam, otthon ébredtem fel, amikor mami kivett a babaülésből. Szétcsúsztam rendesen... lógott kezem lábam... meg jól meg is izzadtam, pedig a kocsiban csak póló nadrágban csücsültem, mert nagyon jó idő volt. :)

Tegnap dokinéninél voltunk, mert kellett iratni pár dolgot és a jövő heti oltásig nem lett volna elég a D vitamin, meg a popsikrém, és ha már ott voltunk Doktornéni megnézett, mert kicsit folyik az orrom, de nem vészes, még a torkom sem piros, szóval csak vitamint szedek továbbra is ahogy szoktam is. Lázam sincs. Szóval semmi baj...
De az ínyem az olyan szinten dagadt, meg megint kezd gennyesedni, hogy a doktornéni kétszer is megvizsgálta, vagy 4 fogam jön egyszerre alul, de szerencsére nem vagyok oda tőle, nagyon észrevétlenül-a nyálon kívül-tűröm. És már 10 fogacskám van így is...most meg ez a négy....
Reméljük hamar áttör, bár próbálok segíteni, mindent megrágok, meg piszkálom, anyának mutatni is szoktam az ujjacskámmal, hogy hol fáj. :)